A motorgumi-vásárlást mindig jól megfontolom, ahogy a könyvvásárlást is

Én borzasztóan szeretek olvasni, és ti?

Őszintén megmondom, kicsiként elég introvertált, magamnak való személyiség voltam, ami még ma is megvan, de egyre inkább tudom ezt leplezni, ami fontos a hétköznapok során. Sokkal inkább az én világom volt a rajzolás, festés, a kutyáinkkal és egyéb állatainkkal való foglalkozás, no meg az olvasás: ahogy megtanultam olvasni, faltam a könyveket, egy idő után pedig szinte folyamatosan a saját korosztályomnál hivatalosan idősebbeknek szólókat vettem a kezembe, az ismerősi kör csak koravénnek titulált…

Később elkezdtem írni is, kisebb-nagyobb versenyeken is sikerekkel szerepeltem, de leginkább a fióknak írtam, bár néha megfordult a fejemben egy-egy könyv megírása, ezekből soha nem lett semmi, sőt az olvasáson kívül nem sok élményem volt könyvekkel. Mivel mindig is ambíciózus voltam, egy élen járó gimnáziumba nyertem felvételit, ahol ugyan komolyabban még mindig nem foglalkoztam a könyvek mibenlétével, viszont alkalmam adódott magasabb szinten beszélgetni róluk, főleg néhány tanárral – ez akkor változott meg, amikor egyetemre kerültem – mire másra, ha nem magyar szakra?

Nos, itt nem volt mese, már nem csupán a fióknak írtam, hanem folyamatosan gyártottam a különböző beadandókat és igenis bizonyos művekről határozott véleménynyilvánítást, kritikákat kértek. Az oktatóim rendszerint széles körben is ismert irodalmárok voltak, ennek, a segítőkészségüknek és néhány jobb írásomnak köszönhetően már az egyetem alatt sikerülhetett publikálni néhány írásomat, könyvkritikámat különböző folyóiratokban, ahol nekik volt némi befolyásuk – így kerültem valóban közel gyermekkori szerelemhobbimhoz. Ezt sosem fogom tudni elfelejteni, borzasztóan nagy hatással volt a későbbi életemre – de nem kell ehhez publikálni, anélkül is nagyon fontos szerepe van, vagyis lehet(ne) a könyveknek az emberek életében már egészen kis kortól kezdve, viszont szerintem ennek egyre kevésbé tulajdonítanak jelentőséget a szülők, az iskolában pedig így reménytelen a tanárok minden igyekezete afelé, hogy olvasóvá váljanak a gyerekek.

A sok olvasmányélménynek és azoknak hála történő munkalehetőségeimnek köszönhetően nagyon megfontol lettem már idejekorán, tipikusan mindent inkább eggyel többször gondolok meg a kelleténél, minthogy eggyel kevesebbszer…

Éppen azért, mert ennyire megfontolok mindent, hogyha motorgumikat szeretnétek vásárolni, szívből ajánlom nektek a motortire webáruház oldalát! Az egyetem alatt barátomnak hála belekóstolhattam a motorok világába is, hamarosan pedig annyira megszerettem ezt is, hogy ahogy a lehetőségeim engedték, magamnak is vettem egyet, addig időnként az övét kértem kölcsön. Mi magunk is a motortire webáruházból rendelünk új – vagy legalábbis számunkra új – motorgumikat. És hogy miért is?

A motortire webáruház weboldalát felkeresve egy jól kezelhető honlapot kapunk, nagyjából olyat, mint egy nyitott könyvet: az első, ami fogadja a látogatót, az egy dupla keresőfelület, amely segítségével pikk-pakk megadhatja azokat az adatokat, amelyeknek megfelelő motorgumikat szeretne vásárolni. Ilyenek például a szélesség, magasság, az átmérő – természetesen szűrhet márkára és típusra is. Ha kizárólag a márka fontos, akkor arra a jobb oldali menüsorban is lehet szűrni, típus esetén ez a bal oldalon tehető meg. Az sem mellékes, hogy a motortire webáruháznál egyaránt foglalkoznak új és használt motorgumik eladásával is, így amennyiben valamilyen oknál fogva téged például használt érdekelne első sorban, akkor annak megvásárlására is van lehetőség – és saját tapasztalatból mondom, hogy abban az esetben sem kell aggódnom a megrendelt motorgumi minősége miatt, hiszen a motortire webáruház ebben is tökéletesen megbízható, ahogyan ezt a lap alján található “megbízható volt” értékelés logója is jól láthatóan jelzi.

A felső menüsor biztosítja a könnyű eligazodást, a fenti menüpontok alatt mindenről minden információt megkap az érdeklődő. Fontos információ, hogy a kiszállításuk és a rendelés-feldolgozásuk nagyon gyors, így a megrendelés hamar kiér. Nagyon baráti árakkal dolgoznak és új termékek esetén akkor sem kell aggódni, hogyha valami nincs készleten, hiszen a rendelés leadható, csak ez esetben várni kell egy pár napot addig, amíg maga a webáruház is beszerzi – ezután tudják ők maguk is tovább küldeni a megrendelő számára, amihez amúgy regisztráció sem szükséges. Hogyha pedig valaki egy úgynevezett páros akciót fog ki, akkor még jobban járhat anyagilag, érdemes ezeket is figyelni és szemmel tartani! Amennyiben páros akció alá tartozik egy típus, akkor értelemszerűen a kettőre vonatkozó árat tüntetik fel a felületen.

És hogy mit értettem gyors szállítás alatt?

Nos, egészen pontosan azt, hogy a megrendelés, amennyiben a kért termékek készleten voltak, gyakorlatilag egy-két napon már nálad is vannak! Ez persze attól is függ, hogy pontosan mikor adod le a rendelésedet, hiszen azért ők sem dolgoznak éjjel-nappal. Viszont amennyiben megrendeled a motorgumikat délután négy óráig, nagy eséllyel már nálad is lehetnek, hiszen a rendeléseket általában még feldolgozzák – rosszabb esetben két nap múlva fog csengetni a csomagoddal a futárszolgálat, bár szerintem ez azért még bőven szuper. A kiszállítás ára sem olyan vészes, igazából eltörpül a csomag várható értékétől és nagyon megéri, főleg, ha a gyorsaságot is figyelembe vesszük. Amúgy személyes átvételre is biztosítanak lehetőséget – ekkor értelemszerűen jó esélyed van még hamarabb átvenni a motorgumikat -, és hogyha olyan szerencsés vagy, hogy van erre lehetőséget, megbeszélheted azt is velük, hogy cseréljék ki a meglévőket! Merthogy szervizük is van, szóval a munkájukra vállalnak még fél év garanciát is – a várható költségek is nyilvánosak a motortire webáruház oldalán.

A fizetés módját tekintve is nagyon rugalmasak, merthogy többféle lehetőséget is biztosítanak az anyagiak rendezésére, a személyes átvételt választva is. Fizethetsz például bankkártyával személyesen az átvételkor, de készpénzzel is – viszont választhatod az előre utalást is, hogyha az kényelmesebb, ehhez is biztosítják a szükséges banki adatokat. Kiszállítás esetén viszont fokozottan fontos ügyelni a megadott adatok helyességére, hiszen senki nem örülne, ha például a szomszédnál kopogtatna a futár, vagy valamiért az ország másik felébe jutna el a csomag… velem volt már olyan, hogy egy ismerősöm ajándékot akart küldeni, viszont ki tudja, honnan próbálta megtudakolni a címemet, és teljesen mást kapott, így máshova küldte – bár szerencsére városon belül maradt és még át lehetett irányítani.

Akkor sem történik katasztrófa, hogyha valamilyen okból kifolyólag a megrendelés leadása után döbbensz rá, hogy rossz motorgumit rendeltél – bárkivel megesik, így hát erre van egy kormányrendelet, amelyet a motortire webáruház betűről betűre be is tart. Ennek alapján a rendelésedet lemondhatod, ha pedig már átvetted, akkor két héten belül mindenféle indoklás nélkül vissza is küldheted az elállási jog szerint. Amúgy pedig akkor sem kell megijedni, ha valamilyen csoda folytán rendeltetésszerű használat mellett esik baja a motorguminak, hiszen minimum egy éve garanciát vállalnak a termékeikre!

Mint látható, ha van webáruház, amitől nem kell félni, az a motortire webáruház – megfontolt személyként én már kizárólag tőlük rendelek, és nektek is bátran ajánlom, ha motorozni szeretnétek!

motortire webáruház