Biztos, hogy fel fogunk nézni a könyveinkből, egy fotó erejéig

Imádok könyveket olvasni, bár abszolút megértem azokat az embereket, akiket ez a médium teljesen hidegen hagy. Elsősorban azért, mert nagyon nehéz bekerülni az olvasásba. Vagyis inkább újratanulni azt, hogy a könyv elsősorban egy szórakozási forma, nem pedig büntetés és kötelező, mint ahogy az iskolában tapasztaljuk. Úgy gondolom magamról, hogy egészen önazonos vagyok, de még én is sokszor azon kaptam magamat, hogy nem akartam elolvasni egy könyvet, csak azért, mert nem a szépirodalom részlegben volt.

Mostanában azonban ezt már teljesen elengedtem és azóta új távlatok nyíltak meg előttem. Ahogy filmekben sem csak a művészfilmeket szeretem, így a könyvekben is néha olyan jó elolvasni egy könnyedebb művet, amiben mondjuk több a varázslat, vagy akció. Azt tapasztaltam, hogy így a komolyabb művek olvasása is sokkal élvezetesebb tud lenni.

Viszont sokszor azt szokták mondani, hogy egy kép felér száz szóval. Ebben biztos vagyok azóta, hogy igényeltem a selfiegep.hu/fotogep oldalon található szolgáltatást. Az egyik barátom, egy munkalehetőség miatt, külföldre fog költözni, mi pedig szerettük volna méltón elbúcsúztatni. Nekem az volt a legfontosabb, hogy minél több emléke legyen rólunk, ehhez pedig a selfiegep.hu/fotogep tűnt a legjobb választásnak. De gyorsan el is magyarázom nektek, hogy mivel tudtak meggyőzni.

Elsőként, mikor felléptem a honlapjukra, nem azt éreztem, hogy egy terméket akarnak eladni nekem, hanem egy életérzést biztosítani. Nyomát sem lehetett találni a megszokott, unalmas, szürke honlapok kialakításának. Attól függetlenül, hogy minden ennyire élettel teli volt, mégsem éreztem azt, hogy túl sok lenne. Ha valamire kíváncsi voltam, akkor szinte azonnal meg is találtam a hozzá tartozó menüpontot. Ritka az, amikor egy oldal el tud érni egy ilyen kényes egyensúlyt, a selfiegep.hu/fotogep oldalának azonban ez maximálisan sikerült.

De mivel is tudtak ennyire meggyőzni? Az oldal nevéből is gyanítani lehet már, hogy milyen szolgáltatást nyújtanak. A fotógépek egyáltalán nem új, vagy forradalmi dolgok, mégis a Selfiegép képes volt arra, hogy egy új világhoz alkalmazkodva, relevánsak maradjanak. Az első dolog, amivel elérik ezt, az az, hogy a képek azonnal ki lesznek nyomtatva. Bizony, nem kell heteket várnunk az előhívatással, hanem, mint gyerekkorunk polaroid fényképezői, azonnal kezünkbe is adják az emlékeket.

A képek minősége pedig stúdiókéval vetekszik. Nekem ez volt az első olyan indok, amivel egészen meg tudtak nyerni. Nem szeretném azt, hogy a haveromnak majd igénytelen, alacsony minőségű képeket kelljen nézegetnie, ha éppen eszébe jutunk. A selfiegep.hu/fotogep oldalán elérhető szolgáltatás pedig biztosította azt, hogy szép képeket tudjak adni neki. A szépség azonban nem minden. A képeket a saját ízlésünk szerint állítgathatjuk. Ha valaki szereti a vicces háttereket és effekteket, nyugodtan használhatja őket.

Ez az egész azonban kifejezetten bonyolultan hangzik. Hogy érik el azt a selfiegep.hu/fotogep oldalán, hogy egy bulizó társaság biztonságban használjon egy ilyen kényes gépet? Erre is volt egy forradalmi megoldásuk. Mégpedig, hogy egész este kinn lesz velünk az egyik kollégájuk. Az ő segítségével pedig a szervezőnek többé nem kell aggódnia amiatt, hogy bármi baj fog történni. Minden kérdésre válaszol és jobb emberre nem is bízhatnánk az egészet. Nagyon tetszett az, hogy ennyire körültekintőek, úgyhogy igénybe is vettem a szolgáltatásukat. A buli emlékezetes volt és a haverom többször külön meg is említette, hogy mennyire jó ötlet volt ez a Selfiegép.