Tizenöt éve olvasok úgy, hogy közben jegyzetelek, és nagyjából ennyi ideje tartom azt a rossz szokásomat is, hogy a legfontosabb dolgokat elhalasztom. A könyvekkel ez még belefér, mert egy kötet megvárja az embert a polcon. A testtel nem ez a helyzet, ezt viszont csak egy nagyon hosszú éjszaka után tanultam meg.
Akkoriban egy vaskos regényciklus utolsó kötetén dolgoztam, és határidőm volt a recenzióra. Két hete tudtam, hogy az egyik hátsó fogam néha megsajdul, ha hideg vizet iszom. Persze nem csináltam vele semmit. Az ember ilyenkor azt mondja magának, hogy majd a leadás után, majd jövő héten, majd amikor lesz egy nyugodt délelőtt.
Az a bizonyos éjszaka szerdáról csütörtökre virradt. Este tizenegykor még olvastam, és arra lettem figyelmes, hogy a sor, amit háromszor is elolvastam, nem azért nem megy át, mert nehéz, hanem mert nem tudok figyelni. Fél tizenkettőkor letettem a könyvet. Egykor már ültem az ágyban, mert fekve rosszabb volt.
Aki átélt már ilyet, az tudja, hogy a fogfájásban az a legrosszabb, hogy nincs hová menekülni előle. Nem tudsz elterelődni, nem tudsz elaludni, és nem tudsz olvasni sem, pedig pont az lenne az egyetlen dolog, ami máskor mindig működik. Éjjel kettőkor már azt is fontolgattam, hogy felöltözöm és sétálok egyet a házak között, csak hogy csináljak valamit.
Emlékszem, hogy a konyhában megálltam a hűtő előtt, és percekig néztem a saját tükörképemet az ablakban. A fájdalom lüktetett, és minden lüktetésnél pontosan tudtam, hány másodperc telt el. Ez volt az az éjszaka, amikor először éreztem, hogy az idő tényleg lassul, ha az ember nem tud másra figyelni.
Kipróbáltam mindent, amit a nagyanyám szokott mondani. Hideg borogatást, meleg teát, felpolcolt fejjel fekvést. Egyik sem használt semmit, és ma már tudom, miért: azokra a helyzetekre valók, amelyeknek nem az az oka, ami nálam volt.
Végül azt tettem, amit ilyenkor mindenki: elővettem a telefonomat.
Először a fiókban kerestem, aztán a fürdőszobaszekrényben, és rá kellett jönnöm, hogy a házi patikám egy szégyen. Volt benne kétféle lejárt tapasz, egy megkezdett doboz valami tavalyi orrspray, és semmi, ami aznap éjszaka bármit ért volna. Ekkor kezdtem el keresgélni a neten, teljesen céltalanul, ahogy az ember hajnali kettőkor szokta.
Az algoflex rapid kifejezést is beírtam a keresőbe, mert valahonnan rémlett a név, és a találatok között több online patika felülete is előjött, köztük a prevenciopatika.hu. Nem azért írom le ezt, mintha a keresés bármit megoldott volna. Pont az ellenkezőjét tanultam meg belőle.
Az algoflex rapid kifejezés amúgy is csak azért jutott eszembe, mert évekkel korábban hallottam valakitől, nem pedig azért, mert bármit tudtam volna róla. Hajnali háromkor ugyanis eljutottam addig a felismerésig, hogy nem a megfelelő kérdést teszem fel. Nem az volt a valódi kérdés, hogy mi csillapítja a fájdalmat, hanem az, hogy miért fáj. A kettő nem ugyanaz, és éjjel a keresőmező egyikre sem tud válaszolni.
Reggel nyolckor felhívtam a fogorvosomat, és aznap délután be is fogadott. Kiderült, hogy a probléma nem hetek óta állt fenn, hanem hónapok óta, csak addig nem jutott el az idegig. Ha az első jelzésnél elmegyek, akkor egy sokkal egyszerűbb beavatkozással megúsztam volna. Ez a mondat azóta is bennem van.
Ami még ennél is jobban meglepett, az a magyarázat volt. Elmondta, hogy a fog nem egyszerre romlik el, hanem lépcsőzetesen, és minden lépcsőfoknak megvan a maga jelzése. A hideg vízre való érzékenység az egyik ilyen jelzés, csak épp olyan halk, hogy könnyű túlkiabálni egy határidővel. Amikor viszont az ideg is érintetté válik, akkor már nem jelez, hanem kiabál.
Ezt a képet azért szerettem meg, mert pontosan úgy működik, mint egy jól szerkesztett regény. Az első száz oldalon elszórt apró jelekre senki nem figyel, aztán a végén mindenki azt mondja, hogy ez előre látszott.
A rendelőből kifelé jövet két dolgot fogadtam meg. Az egyik, hogy a fájdalomcsillapítás soha nem lesz nálam megoldás, csak időnyerés a vizsgálatig. A másik, hogy a házi patikámat rendbe teszem, mielőtt szükség lenne rá.
A második fogadalom volt a könnyebb. Leültem egy délelőtt, kipakoltam mindent a fürdőszobaszekrényből, és kidobtam, aminek lejárt a szavatossága. Meglepően sok lett belőle. Utána készítettem egy listát arról, mi az, aminek nálam otthon lennie kell, és elkezdtem utánanézni, hol tudom ezeket egyben beszerezni.
Így kötöttem ki megint a prevenciopatika.hu felületén, csak most nem hajnali kétségbeesésben, hanem nappal, józanul. Amit ott hasznosnak találtam, az a kategóriaszerkezet: a gyógyászati témák, az életmódtermékek és a vitaminok külön ágakon futnak, tehát nem kell egy végtelen listában görgetni. A shop a lábléce szerint 1996 óta van jelen az egészségügyben, az oldal alján pedig ott áll ugyanaz a mondat, amit a rendelőben is hallottam: a mellékhatásokat illetően a betegtájékoztató és a gyógyszerész az irányadó.
A listámat végül nem a képernyő előtt véglegesítettem. Kinyomtattam, bevittem a patikába, és megkérdeztem, mit érdemes otthon tartani egy olyan embernek, aki nem szed rendszeresen semmit, de éjjel hajlamos pánikba esni. Kaptam néhány javaslatot, és két dolgot lehúztak róla azzal, hogy azoknak semmi keresnivalójuk egy házi patikában.
Ez a beszélgetés tíz percig tartott, és többet ért, mint az a hajnali három óra görgetés.
A listát azóta évente egyszer átnézem, mindig ugyanabban a hónapban, hogy ne felejtsem el. Fél óra az egész: kipakolok, megnézem a lejárati dátumokat, és amit kidobok, azt fel is írom, hogy tudjam, mi fogyott el magától és mi avult el érintetlenül. Ez utóbbi kategória a beszédesebb, mert abból látszik, mit vettem meg fölöslegesen egy pánikreakcióban.
Az sem mellékes, hogy hová teszem. Régen a fürdőszobában tartottam mindent, ami a pára miatt a lehető legrosszabb hely. Most egy hűvös, sötét szekrényben van, egyetlen dobozban, és a doboz tetején ott a lista.
Azóta változott a rendszerem. Ha valami sajog, felírom a naptárba a napot, és ha három napon belül nem múlik el, időpontot kérek. Nem hősködöm, és nem várom meg a határidőt sem. A recenzió úgyis meglesz, a fog viszont nem nő vissza.
A könyves szokásaimon is fogott ez az éjszaka. Régen büszke voltam rá, hogy hajnalig el tudok olvasni egy kötetet, ma már inkább arra, hogy időben leteszem. A regények megvárnak reggelig, ezt megtanultam a legdrágább módon.
Ha valaki most olvassa ezt egy hasonló éjszaka közepén, annak egyetlen dolgot tudok mondani. A keresés nem diagnózis, és a fájdalomcsillapító nem kezelés. Reggel hívja fel az orvosát, addig pedig ne higgyen el mindent, amit a találatok között lát.
A prevenciopatika.hu oldalát én azóta is inkább nappal nyitom meg, akkor, amikor nyugodtan végig tudom olvasni, mi van a dobozon. A hajnali keresgélésből ugyanis csak egyetlen dolog maradt meg: a fogorvos telefonszáma, kimentve a telefonom kezdőképernyőjére. De persze ez csak én vagyok, hiszen a webshop egyik előnye, hogy éjjel és nappal is meg lehet nyitni bármikor, amikor csak kedvünk tartja, és időnk engedi. Ez a fajta rugalmasság pedig szerintem rengeteget tud számítani, pláne egy ilyen területen, mint az egészségügyi és az egészségügyi készítmények.