Sok mindent el lehet sajátítani olyan módon, hogy az ember állandóan olvas róla és egyszer csak azon kapja magát, hogy már tudja is, hogy miről van szó az ügyben. Vannak viszont olyan dolgok is a nagyvilágban, amit csak akkor lehet igazán jól elsajátítani, hogyha az ember csinálja és gyakorolja a valóságban. Persze ehhez is igazán jól tud jönni, hogyha van egy olyan alap, amin el lehet indulni: szóval a könyvek olvasása és ismerete fontos ahhoz, hogy az ember ne a nulláról induljon el egy témában. De a vitorlázás kapcsán nálam az volt az igazi előrelépés, amikor végre hajóra szállhattam a nyáron. A Home – BalatonPRO oldal megtalálásának köszönhetően sikerült odáig jutnom, hogy ezt a nyarat nagy százalékban a Balatonon töltöttem – és nem csak a vízparton!
A balatonpro.hu oldalon foglaltam ugyanis több alkalommal egy vitorlást magamnak és a hozzá “kapott” kapitány segítségével rendkívül sok hasznos és praktikus tudásra tettem szert a vitorlázást illetően, amit korábban esélyem sem volt megszerezni. Mert hát ez tényleg olyan dolog, amit akkor tanul meg az ember, ha csinálja, nem is keveset.
Márpedig én mindent csináltam, amit a kapitány hagyott nekem. Kikötöttük a BalatonPro vitorlását, kihajóztunk, döntögette a hajót a szél jobbra-balra, repesztettünk, kicsit lazábban mentünk. Szóval tényleg mindent kipróbálhattam, amit csak szerettem volna. Annak, aki már milliószor ki-be parkolt egy hajóhelyre nem volt nagy feladat a hajó irányítása, de nekem ez is nagyon izgalmas dolog volt. Megtapasztaltam, hogy hogyan is mozog a hajó a különböző széljárásoknál, vagy hogy mikor mire kell különösen odafigyelni. Ez pedig nem jöhetett volna létre a BalatonPro csapata és kapitánya nélkül.
Tulajdonképpen, hogyha a következő szezonban hasonló módon fogok ismét hajózni, akkor azt hiszem egy gyors oktatást követően neki is futhatok a jogosítvány megszerzésének. Előtte azért biztosan megnézem majd a Home – BalatonPRO oldalon is, hogy náluk nem lehet-e ilyesmit foglalni, mert az volna a legkirályabb. Azt tudom, hogy kvázi tartós bérletet lehet náluk váltani – arra vonatkozólag, hogyha valaki heti vagy havi rendszerességgel visszatérne egyet hajózni. Értelemszerűen ennyi alkalomra nem érdemes hajót venni, de az alkalmankénti bérlésnél meg jó lenne egy még kedvezőbb opciót találni. Pontosan ezért találták ki ezt a bérleti lehetőséget, aminek utána tudtok olvasni a balatonpro.hu oldalon.
De összességében nagyon remélem, hogy akár még az oktatást is letudhatom náluk és akkor aztán már tényleg nincs visszaút, a következő szezontól én leszek a kapitány. Addig meg az összes BalatonPro-s programot igyekszem kipróbálni, mert hogy van aztán dögivel, amiből válogatni lehet.
Teljesen mindegy, hogy kis családról, baráti társaságról, romantikus lánykérésről, vagy csak egyszerűen egy kis sportról van szó, mindenki könnyen megtalálhatja a számára megfelelő programot. A Home – BalatonPRO oldalon minden egy helyen van, ami víz, vitorlázás, Balaton, élmény és szórakozást. Az elérhető paletta az egész spektrumot lefedi és mindent meg lehet találni a lányos programoktól a legfiúsabb kiruccanásokig. Úgyhogy irány a weboldal, hátha ti is találtok valami szimpatikus lehetőséget!